Kovács Istvánt sokan már elkönyvelték mint a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) következő elnökét, pedig még el sem jött a jelölés ideje. Kovács ettől függetlenül felvállalja, hogy a magyar sport irányítója akar lenni, már a tévézéstől is búcsúzni készül emiatt, de csak akkor pályázik a posztra, ha ő lesz az egyetlen olimpiai bajnok a jelöltek között. Elnökként megszabadulna a magyar sportot bénító dilettánsoktól, és bár szerinte a kormány nem kommunikálta megfelelően a sportot érintő új adótörvényeket, azokat a felvirágzás zálogának tartja.

- Tekinthetjük a MOB elnökjelöltjének?

- Én abban az esetben jelöltetem magam, ha ezzel nem osztom meg a tagságot. Ha bármely olimpiai bajnoktársam jelölteti magát, akkor visszalépek. Ha nem, akkor viszont boldogan vállalom a jelölést. A magyar olimpiai mozgalomnak megújulásra van szüksége, de azt semmiképp sem akarom, hogy két olimpiai bajnok között elforgácsolódjon az erő.

- Ahhoz képest, hogy sokan túlságosan is becsvágyónak tartják, ez dicséretes önmérsékletre vall.

- Én a MOB irányítását nem személyes ügynek tekintem, miközben tudom, hogy hatalmas megtiszteltetés lenne a száztíz éves szervezet elnökének lenni. A személyes ambíciómnál azonban sokkal fontosabb a magyar sport megmentése, a magyar sport talpra állítása.

- Ön szerint a magyar sport arra szorul, hogy megmentsék?

- Ha csak Pekingre gondolunk, vagy a nemzet egészségi állapotára - mind mentális, mind fizikális értelemben -, akkor azt kell mondanom, hogy az 1900-as évek első évtizedeit, a Trianon utáni időszakot látjuk a szemünk előtt. Sőt, picivel rosszabb a helyzet, hiszen akkor mindenki nyitott volt a jobbításra, mindenki tenni akart. Ma ez nem ennyire egyértelmű, hiszen sem sportvezetői, sem sportolói vonalon, sem létesítmények szintjén nem állunk jól.

- Mi lehet a megoldás?

- Az anyagi feltételeket mindig az aktuális kormány, a politika teremti meg, ha a gazdaság nem képes rá. Márpedig most éppen olyan időszakot élünk, amikor a gazdaság nem képes erre. Ráadásul számos olyan sportágunk van, amely még prosperáló gazdaság körülményei között sem teremthetné meg önfenntartásának alapjait. Magyarán ezek a sportágak értékesíthetetlenek, legalábbis piaci körülmények között.

- Értékesíthetetlenek vagy értéktelenek?

- Ez a két fogalom távol áll egymástól, de sajnos a tradicionális magyar sportágak a televízió számára értéktelenek, még azt is el tudom képzelni, hogy a közönség nem rajong értük, nem rágja tövig a körmét egy kajak-kenu- vagy éppen vívóeseményen. Ugyanakkor, ha ezeknek a sportágaknak a képviselői olimpiát nyernek, és eljátsszák tiszteletükre a himnuszt, mérhetetlenül büszkék vagyunk. Vagyis ezekre a sportágakra is ugyanúgy szükség van, mint az úgynevezett prémium kategóriás sportágakra, azokra a bizonyos látvány-csapatsportokra -, amelyek akár meg is tudják teremteni önmaguk eltartásának feltételeit.

- Szóval minden az anyagiakon áll vagy bukik?

- Nem. Mondjuk ki bátran, hogy sokszor sportvezetőink sem álltak vagy állnak az elmúlt húsz-harminc évben feladatuk magaslatán. Még most is sokféle olyan területen tevékenykednek, ahol az élet egészen másfajta vezetési stílust, másfajta szemléletet kíván meg.

- Akkor az új MOB-elnök megválasztása egyfajta generációváltás igényét is jelzi?

- Nem, ez nem generációs probléma. Rengeteg olyan idősebb, nagy tudású szakember dolgozik a magyar sportban, akire óriási szükség van, és a teljesítménye a fiataloknak is becsületére válna. A teljesítmény nem korfüggő, van, aki még hetvenévesen is kiváló, és vannak olyanok, akik már harmincévesen sem voltak alkalmasak annak a posztnak a betöltésére, amit még évtizedekkel később is betöltenek. Sajnálatos módon egyesek az alkalmatlanságuk miatti rettegésüket igyekeznek generációs köntösbe burkolni, de ez téves megközelítés. Roppant egyszerű lenne a megoldás, ha egyszerű nemzedékváltással orvosolni lehetne a bajokat. A radikális változások úgy érhetők el, ha megszabadulunk azoktól a vezetőktől, a sportban idézőjelben "dolgozó" uraktól és hölgyektől, akik nem lendítenek a magyar sport szekerén, hanem visszahúzzák azt dilettantizmusukkal.

- Mondana neveket?

-  Felesleges. Bárki, aki körbenéz a saját sportágában, látja ezeket az embereket. Könnyen elválasztható a búza az ocsútól, látszik, hogy ki az, aki nem kért részt a közös feladatokból. De az biztos, bárki lesz is a következő MOB-elnök, amennyiben a testület visszakapja régi erejét és hatalmát, akkor szakítania kell a hagyományokkal. Nem tiszteletből kell valakit megválasztani, hanem annak alapján, hogy alkalmas-e a munka elvégzésére.

- Mint egykori ökölvívóbajnok, illetve a Magyar Ökölvívó Szakszövetség tiszteletbeli elnöke, nem tart attól, hogy a múlt héten a parlament által elfogadott adótörvény-módosítások elterelik a szponzori pénzeket adott esetben a boksztól is a látvány-csapatsportok felé?

-  Ellenkezőleg. Nagyon örülök, mert ezeknek a sportágaknak a versenyszféra által történő kedvezményes támogatása reményeim szerint azt jelenti, hogy az összes többi területre, az úgynevezett tradicionális magyar sportágakra - így az ökölvívásra is - sokkal több állami és önkormányzati forrás jut majd, mint eddig. Sajnálatos módon a törvénymódosítások kommunikációja nem volt egybehangzó a kormány részéről, talán nem teljesen világos mindenki számára, miről is van szó.

- Igazítson el!

- Szó sincs arról, hogy a szóban forgó öt csapatsport - a futball, a kézi-, a kosár-, a vízilabda, valamint a jégkorong - preferálása azt jelentené, a többiek oldják meg gondjaikat, ahogy tudják. Persze volt egy olyan kormány nem is olyan régen, amely azt üzente, tartsa el minden sportág önmagát, de a jelenlegi kormány egészen biztos, hogy nem ezt az üzenetet küldi. Mindössze az történt, amire már sokan régóta várunk, hogy a gazdaságnak lehetőséget biztosítanak azon sportágak felkarolására, amelyek a televíziós jelenléttel, a nagy tömegek által kedvelt és nézett versenyrendszerükkel meg tudják oldani önmaguk működtetését. Egyértelmű: hiába kapná meg ezt a lehetőséget a tollaslabda, az asztalitenisz vagy akár az öttusa, ettől még nem ömlene a szponzori pénz ezekbe a sportágakba a privát szférából, a gazdaságból. Így viszont az állam bátran mondhatja ennek az öt sportágnak, hogy nektek egy olyan lehetőséget nyitottunk az adórendszerben, amelynek segítségével kutya kötelességetek megszüntetni a forráshiányotokat.

- És mi lesz a többiekkel?

- Azok a sportágak, amelyek továbbra sem képesek megoldást találni a túlélésre, valószínűleg nagyobb szeletet kapnak majd a sportfinanszírozásra rendelkezésre álló közpénzekből. Remélem, minden sportág szép lassan megérti majd - még ha most nem érti is -, hogy ez a rendszer az egész magyar sport érdekét szolgálja, és nem csak a látványsportágakét. És még valami: nagyon remélem, hogy az elmúlt, csaknem húsz év pénztelensége által kiprovokált állapot - miszerint az adott sportág szakmai irányítását is az tartja a kezében, akinél a kassza kulcsa van - megszűnik végre. Ez a gyakorlat hihetetlen károkat okozott a magyar sportban. Ha az állam át tudná venni a szponzorok helyét bizonyos sportágakban, akkor a szakma végre érvényesülni tudna, s az edzők nem félnének kiállni a szakmai véleményük mellett. A pénzek elosztásánál jutna az utánpótlásra, azokra a feladatokra, amelyek a sportág tömegbázisának növelését célozzák, nem pedig a pillanatnyi talmi sikereket.

- Mit gondol, a pekingi olimpiai szereplés,  a három aranyérem a magyar sport állapotának hű tükre volt, vagy csupán kisiklás? Ennyit tudunk, vagy vannak még tartalékaink?

- Peking óriási tragédia volt. Pedig egy kis szerencsével hat-hét arany is lehetett volna abból a háromból, gondoljunk csak az eltékozolt kajakos, vívó- és birkózóaranyakra. Akkor most elégedetten veregetnénk a saját vállunkat, hogy milyen klasszul működik a magyar sport. Csakhogy már az athéni olimpia előtt kongatták, kongattuk a vészharangokat,  a pekingi szereplés pedig rávilágított ezekre a problémákra. Sajnálatos módon az olimpia óta elmúlt két évben mindenről szólt a politika és a sport kapcsolata, csak arról nem, hogy a rohamos hanyatlást akár csak megállítsuk, nemhogy megfordítsuk a folyamatot. Így aztán Peking óta tovább folytatódott a magyar sport zuhanórepülése.

- Mik voltak a hanyatlás okai?

- A sportegészségügy, a sporttudományok helyzete, edzőink megbecsülésének hiánya, a szakmai műhelyek, a szakosztályok tengődése, a sportlétesítmények tragikus állapota - ezeket, ha csak egyenként vesszük, már külön-külön magyarázhatnák a gyenge olimpiai szereplést. Egyetlenegy értéket nem tudnak tőlünk elvenni, egyvalamit nem tudunk elveszíteni, bármilyen rossz legyen is a struktúra, bármekkora is a pénztelenség, és ez a hatalmas tehetség, illetve az egyre fogyatkozó régi mesterekben meglévő szakmai tudás, szellemi tőke, amely még mindig a felszínen tartja a magyar sportot, legalábbis egy szűk szegmensét. Barcelonában még mintegy kétszázan alkották a magyar olimpiai csapatot, s ez a szám olyannyira sorvad, hogy Londonra lehet, hogy csak százhúszan tudják kvalifikálni magukat.  Hogy a saját sportágamnál maradjak, a barcelonai olimpiára súlycsoportonként még tizenöt-húsz erős bokszoló közül került ki a magyar induló, ma legfeljebb négy-öt vagy még ennél is kevesebb jelölt látható kategóriánként. Tehát még a belső verseny is jelentősen meggyengült, miközben a nemzetközi konkurencia nagymértékben erősödött.

- Az elemzésekben gyakran emlegetik a bajok forrásaként, hogy kevesen sportolnak az országban, legyen szó akár tömeg-, akár élsportról.

- Így van, ezért kell az új adminisztrációnak az élsport támogatása mellett a szabadidősporttal, a diáksporttal, az iskolai sporttal rengeteget foglalkoznia, meg kell teremteni azt a rendszert, amely nemcsak visszahozza régi dicsőségünket az élsportban, hanem a népesség egészségi állapotát is elfogadható szintre juttatja.

- Végül itt van egy szóbeszéd, amit talán már ön is hallott: állítólag annyira készül a MOB-elnöki tisztségre, hogy az RTL Klubnál már fel is mondott.

- Ez nem is teljesen alaptalan szóbeszéd. Életem jelentős részét eddig is a sportdiplomácia tette ki, hiszen a MOB elnökségi tagja vagyok, az ökölvívó-szövetség tiszteletbeli elnöke és a Boksz Világszervezet, a WBO európai elnöke. Való igaz, hogy jelenlegi munkahelyeimen, az RTL Klubnál, a Sport Klubnál és a Lánchíd Rádiónál nem tervezek túlságosan hosszú távra. Én a magyar sportot akarom szolgálni, szinte mindegy is, hogy milyen minőségben, legyek bár szertáros, vagy akár a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. Ez az életem célja. 

Schmitt Pált, a megválasztott köztársasági elnököt augusztus 6-án iktatják be hivatalába. Ekkor kell bejelentenie, hogy lemond valamennyi addig viselt tisztségéről, így a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki tisztéről is. Hogy de facto ő marad-e a MOB elnöke, az egyelőre kérdéses - az mindenesetre tény, hogy a szingapúri első ifjúsági olimpiára kiutazó magyar csapatnak (52 sportoló, plusz a kísérők) ő lesz a küldöttségvezetője. A delegáció augusztus 10-én repül el a városállamba, azaz már Schmitt államfői beiktatását követően.

A MOB szeptember 10-én tart elnökségi ülést, ezen az ülésen tűzik ki az elnökválasztó közgyűlés időpontját. A MOB alapszabálya értelmében legalább 30 napnak kell eltelnie a kitűzéstől a közgyűlésig, azaz október 10. előtt semmiképpen sem lesz új elnöke a MOB-nak.

A szeptember 10-i elnökségin a testület kijelöl egy személyt, aki a közgyűlésig hátralévő időben vezeti a MOB-ot, aláírási és képviseleti joggal. Ez a személy lehet a főtitkár (Molnár Zoltán) vagy a négy alelnök (Borkai Zsolt, Gyárfás Tamás, Gyulay Zsolt és Szabó Tamás) közül valaki.

Elnöknek bárki jelöltetheti magát a MOB 171 tagja közül, feltéve, ha bírja két további MOB-tag támogatását. Jelölését legkésőbb a közgyűlés előtt tíz nappal kell eljuttatnia a jelölőbizottságnak. A jelöltek nevét ugyanekkor, tíz nappal a közgyűlés előtt hozzák nyilvánosságra. Kampányra - ha egyáltalán lesz ilyen - csak ebben a tíznapos időszakban van lehetőségük a jelölteknek.

Az elnökválasztás titkos szavazással történik, a MOB-tagoknak személyesen kell leadniuk a szavazatukat. Jelöltek a fentiekből következően még nincsenek, sajtóhírek szerint Kovács István, Borkai Zsolt, Vaskuti István, Gyulay Zsolt és Kamuti Jenő aspirálhat a posztra.

Ch. Gáll András